3000 napelem rendszerrel az energiafüggetlen Magyarország felé

3000 napelem rendszerrel az energiafüggetlen Magyarország felé

„Az a konkrét célkitűzés, hogy Magyarországnak ne kelljen áramot importálnia a következő időszakban, hanem minden áramot, amit mi használunk föl, saját magunk állítsunk elő.”

Sokat fogják még emlegetni a 107. Kormányinfót, amelyen ezek a szavak hangzottak el.

Az említett célkitűzés számokban kifejezve: a tervek szerint 10 év múlva Magyarország áramellátását 50%-ban atomenergiából és 50%-ban megújuló energiaforrásokból kívánja ellátni: tehát 100%-ban kiváltva az importált elektromos áramot.

Lázár János elmondása szerint Paks jelenleg hozza az 50%-ot, 2018 kezdetével pedig elindul az a folyamat, amelynek során maradékot a napelem rendszerekre fogjuk bízni.

2017 áprilisa óta lehetett ilyen elképzelésekről hallani, de mostanra végre megjelent egy konkrét cselekvési terv is!

Az állam 3000 kisebb teljesítményű, 0,5MW-os napelem farm létrehozását fogja támogatni földművelők és földtulajdonosok számára, az általuk megtermelt energiát pedig felvásárolja majd.

A Kormányinfón elhangzottak alapján két szempont alapján született döntés:

Első szempont: függetlenség elérése

Első szempont: függetlenség elérése

Az egyik lényeges eredmény, amit Magyarország ennek segítségével elérhet, az szuverenitás az energetika területén.

Nem szükséges ezt sokáig ragozni: ha mi magunk termeljük meg azt az energiát, amit felhasználunk, akkor nem szorulunk többé importra.

Ha pedig ez az energia ráadásul megújuló forrásból, például a napfényből származik, akkor gyakorlatilag ingyen áramról beszélünk, hiszen csak a napelem vásárlást és telepítést kell kifizetni: az pedig az élettartamukhoz képest gyorsan megtérül.

Az utóbbi években a lakosság és az ipar áramfogyasztása óriási mértékben ugrott meg, tehát ezt a fontos lépést minél előbb meg kell tenni, ha az ország kiszolgáltatottságát meg akarjuk szűntetni ezen a téren, és 10 év múlva már el akarunk feledkezni az áram importjáról.

Második szempont: legyen nemzeti tulajdonban minél több napelem

Második szempont: legyen nemzeti tulajdonban minél több napelem

A megújuló energiaforrások ilyen mértékű támogatása mögött még egy fontos érv áll: hogy hazánkban a magyarok kezében lehessenek a jövő energiaforrásai.

A Magyar Villamos Művek már eddig is hozott létre saját napelem parkokat, és tudunk arról is, hogy hatalmas vállalatok, üzemek, sőt egész önkormányzatok is vállalják az ilyen jellegű beruházásokat: de ideje kisebben is gondolkozni.

Éppen ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kérvényezése nyomán az állam a földtulajdonosoknak különféle kedvezményeket nyújt annak érdekében, hogy területükön fotovoltaikus rendszerek jöhessenek létre.

Miről szól a támogatás?

A földtulajdonosok, földhasználók, földművesek számára könnyebb engedélyszerzést, fölvásárlási kötelezettséget és kedvezményes hitelt biztosítanak, hogy 1 hektárnyi területükön 0,5MW-os napelem rendszer létesülhessen.

Értelemszerűen a legjobb, ha ez a bizonyos egy hektár olyan helyre esik, amely földművelésre nem alkalmas, így pedig egy addig használatlan földterület nyer új célt és értelmet.

Természetesen csak regisztrált földműves termelők jelentkezhetnek erre.

3000 ilyen kisteljesítményű napelem park születése van betervezve az elkövetkező időszakra, az osztrák és német példákat tekintve (amik mintául szolgáltak a magyar tervezet elkészüléséhez) pedig az eredményesség tekintetében igen bizakodóak lehetünk.

Az ország célja ugyanaz, mint egy napelemes magyar háztartásé, csak nagyban

Az ország célja ugyanaz, mint egy napelemes magyar háztartásé, csak nagyban

Ha megfigyeljük a döntés mögött álló szempontokat, és az évtizedes célkitűzéseket, láthatjuk, hogy a fotovoltaikus rendszereket választó vállalatok, önkormányzatok, de még az átlagos magyar családok is hasonlóképpen gondolkoznak.

Képzeljük el, hogy Magyarország egyetlen családi ház.

A benne lakóknak van egy éves átlagos áramfogyasztásuk, amit valahonnan fedezni kell: ezt biztosítja az áramszolgáltató, értelemszerűen egy bizonyos díjért cserébe, amit a havi villanyszámlákon látni.

Ha napelem rendszert szerel a család a háztetőre, és maga termeli meg azt az energiát, amit felhasznál, akkor értelemszerűen nincs szüksége a szolgáltatóra – és villanyszámlát sem kell többé fizetnie.

Ez a célja az Magyarországnak is, ahol a szolgáltató helyett azokat az államokat látjuk, amelyektől jelenleg importáljuk az áramot.

Ha tehát az atomenergia és a napenergia segítségével Magyarország saját magát tudja ellátni, akkor nem lesz szükség többé arra, hogy vegyük az áramot, ami értelemszerűen hatalmasat lendítene a gazdasági helyzetünkön.

Persze a napelemes beruházáshoz pénzre van szükség, aminek tekintetében az ország bátran számíthat az Európai Unió támogatására, hiszen Brüsszel folyamatosan hangsúlyozza, mennyire fontos a megújuló energiaforrások használata.

Reakciók, kritikák

A hírt természetesen a megújuló energia és a környezettudatosság hívei igen nagy lelkesedéssel fogadták, de nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy nem hallgatjuk meg a másik oldal véleményét.

Holoda Attila, aki 2012-ig volt a második Orbán-kormány energetikáért felelős helyettes államtitkára, a Magyar Nemzet kérdéseire azt válaszolta, az ő meglátása szerint lehetetlen, hogy 10 év alatt az ország energiafüggetlenné váljon, mivel Magyarország energiaszükségletének nagyjából 65%-át fedezi importból.

Áram szempontjából természetesen ez ennél kisebb, viszont Holoda Attila szerint a szlovák és ukrán áram vásárlása még mindig olcsóbb, mintha itthon állítanánk elő ugyanezt.

Bár a Kormányinfón elhangzottak alapján a 10 éves határ csak az áramra vonatkozott (tehát nem a teljes energiafüggetlenségre, amiről a volt helyettes államtitkár beszélt), azt mégis érdemes ebből leszűrni, hogy az elektromos áram kiváltása még csak egy lépés – és utána akár érdemes lehet rátérni a gáz ki- vagy éppen felváltására is, hogy az energiafüggetlenség ténylegesen megvalósulhasson.

Többre is képesek lehetnénk

Többre is képesek lehetnénk

Tehát 50 százalék hagyományos áramforrás (atom), és 50 százalék megújuló áramforrás (napenergia, napelem). Ez lesz a magyar energetikai politika tartópillére annak érdekében, hogy csökkenjen a függőség, csökkenjen a kiszolgáltatottság. Ez azt jelenti, hogy az importot 10 éven belül szeretnénk elhagyni.

Lázár János ezekkel a szavakkal írta le a tervet, ami rendkívül impozánsnak tűnik, egyesek szerint azonban el lehetne érni még ennél többet is.

A Magyar Tudományos Akadémia Megújuló Energia Albizottságának felmérése szerint a mostani energiafelhasználásunk 2,5-szeresét tudnánk megtermelni megújuló energiaforrásokból.

Ez értelemszerűen csak úgynevezett elvi potenciál, tehát a valóságban ezt nem lehetne soha tökéletesen elérni, mégis megmutatja, hogy van még az 50% fölött is bőven lehetőségünk.

Hazánk megújuló energiaforrásai közül egyébként a valóban a napfény továbbra is a legerősebb, tehát ebben a tekintetben a kormány döntése jónak tekinthető.

Hatalmas lépés a jövőre nézve

A szakértők szerint 2018 egy új időszak kezdetét jelzi a napelemek magyarországi térnyerését illetően.

Januártól kezdődően a napelemeket érintő környezetvédelmi termékdíj is lecsökkent kilogrammonként 114 forintról 57 forintra, ami ugyan még így is magasan az Európai Uniós átlag fölött van, maga a tény mégis igen pozitív irányba mutat.

Az állami támogatások, pályázatok és a most meghirdetett kedvezmények egészen biztosan hatással lesznek a napelem rendszerek áraira is, amik eddig az egyik legnagyobb akadálynak tűntek a telepítés kapcsán.

Ha valami, hát ez a hír egyértelmű jele annak, hogy eljött a napelemek ideje Magyarországon, ezért ösztönzünk minden vállalkozást, önkormányzatot és családot is arra, hogy a fotovoltaikus energiatermelés felé forduljon.

Ajánlatkérő űrlap

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.