Olcsó energia egy sertéstelep számára? A napelem rendszerekkel ezt elérheti! 

Olcsó energia egy sertéstelep számára? A napelem rendszerekkel ezt elérheti!

Jelenleg olyan időszakot élnek a vállalkozások, ahol az energiaköltségek hektikussága alapvetően meghatározza a működésüket és sikerességüket.

Persze egy cég profiljából adódóan jelentős eltérésekről lehet beszélni az energiaigényeket tekintve, és vannak köztük szerencsésebbek is, melyeknek a fogyasztása viszonylag mérsékelt.

Az azonban biztos, hogy a sertéstelepekről ez nem mondható el, és az energiaár vészes emelkedése egy ilyen vállalkozás esetében többszörösen is kifejti a negatív hatását, ami nagyon veszélyes lehet a jövőre nézve.

Ha Ön egy sertéstelepnek az üzemeltetésével foglalkozik, valószínűleg már elgondolkodott rajta, hogy mégis meddig fog még tartani ez az állapot?

Nem Ön az egyetlen, aki erre a válaszra vár, de ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, akkor mostanában aligha számíthatunk a rezsiszámlák enyhülésére, így talán a várakozás helyett érdemesebb lehet megteremteni egy saját megoldást.

És itt érkeztünk el a napelem rendszerekhez!

A magas energiaigény a világ legtermészetesebb dolga, ha egy sertéstelepről van szó

A magas energiaigény a világ legtermészetesebb dolga, ha egy sertéstelepről van szó

Csak nagyvonalakban vegyük végig, hogy milyen feladatok végrehajtását is követeli meg a sertések tenyésztése!

Nem csak az állatok levágását és feldolgozását kell egy sertéstelepnek megoldania, de gondoskodnia kell azoknak a felneveléséről is.

Mivel itt nagyipari állattartásról beszélünk, így nélkülözhetetlen a nagyfokú gépesítés, ami magával vonzza a hatalmas áramfelhasználást.

Például gondoskodni kell a szellőztetésről, hiszen a sertések elpusztulnának a megfelelő levegőztetés hiányában, de az olyan általános dolgokról is beszélhetnénk, mint a világítás vagy a fűtés.

Arról nem is beszélve, hogy egy sertéstelep nem zárhat be az éjszakai órákban sem teljesen, és a fűtésnek és a szellőztetőrendszernek ebben a napszakban is működnie kell.

Hosszan lehetne még sorolni, hogy mi minden igényel még sok energiát egy sertéstelep üzemelése esetében, de Önnek, mint egy ilyen vállalkozás vezetőjének, sok újat úgysem tudnék mondani.

Amiről viszont érdemes beszélni, az egy napelem rendszer beüzemelése, hiszen egy ilyen fejlesztés elképesztő lehetőségeket teremt a fentiek tekintetében!

Ez nem egy tündérmese, így kár arra várni, hogy a helyzet magától javuljon

Most, hogy a rezsiárak meredek emelkedésnek indultak, még sosem volt ennyire aktuális egy napelem rendszer lehetőségének a kérdése.

Arra várni, hogy az energiaköltségek a közeljövőben csökkenésnek indulnának, egy meglehetősen naiv lépés lenne, tekintettel a jelenlegi gazdasági makrókörnyezetre.

Felelős vállalkozóként valószínűleg Ön is érzi, hogy az intelligens megoldás inkább az, ha valamilyen módon faragni lehetne a közüzemi számlákon szereplő összegekből, és nem arra várni, hogy egy menthetetlen helyzetben találja magát a sertéstelepe.

Az igazság az, hogy egy napelem rendszer évekkel ezelőtt is jó döntés lett volna, mikor még „normális” energiaárakkal lehetett számolni, hiszen már akkor is hatalmas kiadást jelentettek a számlák egy sertéstelep számára.

De most a napelem rendszerek jelentősége meghatványozódott, hiszen az energiaár hatalmasat ugrott, és a cégek már a rezsicsökkentés oltalmából is kiestek.

Éjszaka hogyan profitálhat egy sertéstelep a napelem rendszerből?

Ez egy teljesen jogos kérdés, hiszen egy sertéstelepnek a működése éjszaka sem állhat le teljesen, illetve felhősebb idő esetén is megeshet, hogy a napelem panelek alacsonyabb hatásfok mellett tudnak csak működni.

Mikor ilyen eset áll fenn, még mindig ott a lehetőség, hogy az áramszolgáltatótól vételezzük az energiát, szóval a sertéstelep folyamatos és zavartalan működése biztosítva van.

Opcionálisan még az is szóba jöhet, hogy akkumulátorokat alkalmazzunk ilyen helyzetekben, melyek képesek eltárolni a nappal megtermelt felesleges energiát, hogy azt szükség esetén felhasználhassa a sertéstelep.

A további halogatás szinte olyan, mintha pénzt égetne

A további halogatás szinte olyan, mintha pénzt égetne

Sajnos egyre több olyan vállalkozásról hallani, melyek leépítésekre vagy akár bezárásokra kényszerülnek a jelenlegi helyzet miatt.

Ők valószínűleg nem tették meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy egy ilyen borzasztó időszakot átvészelhessenek, pedig a napelem rendszer lehetősége számukra is ott volt!

Ha belegondol, vállalata számára minden további befizetett villanyszámla kidobott pénz, hiszen azoknak egy jelentős részét napenergiából is fedezhetné!

Miért kéne a sertéstelepét kitennie ezeknek a költségeknek, mikor egy fotovoltaikus rendszerrel elháríthatná azokat?

Napelem rendszer: a megtérülő befektetés!

Napelem rendszer: a megtérülő befektetés!

Kár lenne vitatkozni azon a tényen, hogy egy ilyen beruházás jelentős anyagi forrásokat von el a vállalatától, hiszen itt egy nagy teljesítményű rendszerre van szükség, de ha éves távlatokban vizsgáljuk ezt a kérdést, akkor teljesen más megvilágításba kerül ez a dolog!

Ha mérlegre állítjuk ennek a befektetésnek az összegét azzal az energiaköltséggel, mely majd terhelni fogja a sertéstelepét, akkor egyértelmű eredményt kapunk: a napelem rendszer egy olyan kiadás, mely az évek során megtermeli a beüzemelésének az árát.

A karbantartási költségektől sem kell tartania, hiszen egy olyan rendszerről beszélünk, mely nem mondható túlzottan szervizigényesnek, és évtizedeken keresztül számíthat a napelem panelek zavartalan működésére.

Segítünk, hogy új szintre emelhesse sertéstelepét egy napelem rendszerrel! 

Segítünk, hogy új szintre emelhesse sertéstelepét egy napelem rendszerrel!

Mi jól tudjuk, hogy komoly szakértelmet igényel egy ilyen energiatermelő rendszernek a kiépítése, ezért az ország legjobb kivitelezőivel állunk kapcsolatban, akik képesek tökéletesen a megvalósításra, még egy olyan energiaéhes vállalat esetében is, mint egy sertéstelep.

Semmi mást nem kell tennie, minthogy kitöltse az űrlapunkat, és az így megadott paraméterek alapján mi már tudni fogjuk, hogy mely kivitelezőnk az ideális az Ön elvárásainak!

Az ajánlatkérés beküldését követően semmi más dolga nincs, mint rövid ideig várakozni, míg a kivitelezőink egyike felveszi Önnel a kapcsolatot a további egyeztetések céljából!

Ajánlatkérő űrlap

Szeretne
visszahívást?
Az adatvedelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.

Asztalos műhely működtetése energiatudatosan, napelemmel

Többek között növekvő energiaárak is hatással vannak a vállalkozásokra, például az asztalos műhelyekre is. A napelem rendszer mindkettőre megoldás! Tudjon meg többet cikkünkből!

Asztalos műhely működtetése energiatudatosan, napelemmel


Vállalkozóként autószervizet üzemeltet, és aggódik a horrorba illő rezsi miatt? Válassza Ön is a napelem rendszert!

Egy autószerviz üzemeltetőjeként megunta, hogy bevételeit megnyirbálják az emelkedő rezsiszámlák? Ezen nem is csodálkozunk, de egy napelem rendszer segítséget jelenthet!

Alapozza meg autószervize jövőjét egy napelem rendszerrel!


A rezsi elégeti fémforgácsoló üzeme profitját? Tegyen ellene egy napelem rendszerrel!

Minden vállalkozást aggasztanak a drasztikusan növekedő rezsiköltségek, de akkor mit mondhatna egy fémforgácsoló üzem? Egy napelem rendszer segít ezt átvészelni!

Faragja le fémforgácsoló üzeme költségeit egy napelem rendszerrel!


Napelem rendszer fitnesz-, és edzőtermek részére – Ahol sok energiára van szükség, ott a napelem a megoldás

Minden vállalkozást aggasztanak a drasztikusan növekedő rezsiköltségek, de akkor mit mondhatna egy fémforgácsoló üzem? Egy napelem rendszer segít ezt átvészelni!

Napelem rendszer fitnesz-, és edzőtermek részére – Ahol sok energiára van szükség, ott a napelem a megoldás


Borban az igazság, napelemben a gazdagság – Napelemes rendszerek borászatok számára is

Egy napelem rendszer a kulcs borászata hosszútávon is hatékony energiafelhasználásához és ahhoz, hogy fenntartható gazdálkodássá váljon. Ez akár piaci előnyt is jelenthet!

Borban az igazság, napelemben a gazdagság – Napelemes rendszerek borászatok számára is


Magtár üzemeltetése napelem rendszerrel

A mezőgazdaságban is fontos, hogy alternatív energiát használjunk. Erre lehet megoldás a napenergia, akár a magtáraknál is. Olvassa el cikkünket és tudjon meg többet!

Magtár üzemeltetése napelem rendszerrel


Napelem rendszer pékségeknek: mentse meg vállalkozása profitját

A pékségek működtetése elképzelhetetlenül drágává vált az energiaárak növekedése miatt, de egy napelem rendszer telepítésével ez könnyedén kivédhetővé válhat az Ön számára!

Napelem rendszer pékségeknek: mentse meg vállalkozása profitját


A napelem rendszerek megmenthetik a szállodákat!

Kár lenne tagadni, hogy a mostani energiaárak olyan szintű nyomást gyakorolnak a szállodaiparra, amit valahogy mérsékelni kell. Ezért van szükség a napelem rendszerekre!

A napelem rendszerek megmenthetik a szállodákat!


Napelem rendszer vegyesboltoknak

Kisebb boltok és üzemek számára is költséghatékony megoldás a napelemes rendszerek használata. Ezen felül, fenntarthatóság szempontjából is ideális megoldásnak bizonyulnak.

Napelem rendszer vegyesboltoknak


Napelem rendszer éttermeknek

Pontosan tudjuk, hogy az éttermeknek is meggyűlik a baja a magas rezsiszámlák miatt, és csoda, ha nyereségesek tudnak maradni. Egy napelem rendszerrel ez már a múlté!

Napelem rendszer éttermeknek


Napelem rendszer sertéstelepeknek

Egy sertéstelep üzemeltetőjeként úgy érzi, hogy áthidalhatatlan problémát okoz az energiaárak feltörekvő trendje? Egy napelem rendszer képes orvosolni ezt a helyzetet!

Napelem rendszer sertéstelepeknek


Egy napelem rendszerrel megmentheti műanyag fröccsöntő üzemét a borzasztó rezsiáraktól!

Ha Ön egy műanyag fröccsöntő üzemnek az irányítója, valószínűleg Önnek is problémát jelentenek a megszaladó energiaárak. Egy napelem rendszerrel ennek véget vethet!

Napelem rendszer fröccsöntő üzemeknek


Ne a magas villanyszámlán lovagoljon! – Lovardáknak is remek megoldást kínál a napenergia

Napelemes rendszerekkel lovardája is felveheti a versenyt a növekvő energiaárak ellen! Tudja meg Ön is, milyen előnyökkel rendelkezik ez a megújuló energiaforrás!

Napelem rendszer lovardáknak


Napelemes rendszer hűtőházakra – spóroljon a költségeken napenergiával!

A hűtőházak fontos elemei főleg az élelmiszeriparnak, ám igen költséges lehet az üzemeltetésük. Azonban napelemekkel a számlák akár drasztikusan is lefaraghatóak!

Napelemes rendszer hűtőházakra


Napelem rendszer ruházati varróüzemeknek – csökkentse kiadásait megújuló energiával!

A többi ipari tevékenységhez hasonlóan egy ruházati varróüzem is rengeteg elektromos energiát igényel. Csökkentse a költségeket napelemekkel! Elmondjuk, hogyan!

Napelem rendszer ruházati varróüzemeknek


Napelem rendszer uszodára – a legjobb megoldás az ingadozó energiaárak idején

A gyorsan változó gazdasági helyzet egyre inkább megköveteli, hogy innovatív megoldásokban gondolkozzunk: a napelemes rendszer kincset érhet most egy uszoda számára!

Napelem rendszer uszodára