Napelem mértékegységek 

Napelem mértékegységek

A napelem rendszerek telepítése sokak számára ingoványos terepnek tűnhet, hiszen számos szakkifejezés van, mellyel meg kell ismerkedünk, ha meg akarjuk érteni az ide kapcsolódó információkat.

Talán az egyik leginkább rettegett terepet a napelemekkel kapcsolatos mértékegységek jelentik, pedig ezek sem ördögtől való dolgok.

Cikkünkben számba vesszük őket, és tisztázzuk, melyikről mit érdemes tudni.

Napelemmel kapcsolatos leggyakoribb mértékegységek

A napelemekkel kapcsolatban a következő mértékegységeket érdemes ismernie ahhoz, hogy ne vesszen el a számok és szakszavak tengerében: watt, kilowatt, kilowatt óra és kilowatt peak.

Nem célunk, hogy fizikaóra-szerűen belemenjünk bármelyik mértékegység definíciójába, bőven elegendő, ha az alábbi alapinformációkat szem előtt tartjuk, ha napelem rendszerekről olvasunk, beszélgetünk.

  • Watt és kilowatt: A teljesítmény mértékegysége a watt. Egy watt az a teljesítmény, melyet 1 J (joule) munka egy másodperc alatt létrehoz. Ha kilowattról beszélünk (amely a napelem esetén gyakori), akkor a watt ezerszeresét kell értenünk alatta.
    A watt és kilowatt leginkább arra való a hétköznapi felhasználó számára, hogy ezeket összehasonlítva képes legyen reálisan különbséget tenni egy-egy rendszer teljesítménye között.
  • Kilowatt óra: A kilowatt óra a fogyasztás szempontjából szükséges, ez a mértékegység segít meghatározni, hogy mekkora névleges teljesítményű rendszerre van szükség.
    A kilowatt óra megmutatja, hogy egy ezer watt teljesítményű eszköz egy órán át történő működtetése mennyi elektromos munkát igényel.
  • Kilowatt peak: Ez egy különleges, kizárólag napelemek terén használt mértékegység. A kilowatt peak az adott rendszer csúcsteljesítményét adja meg nekünk.

Mi befolyásolja a rendszer teljesítményét?

Mi befolyásolja a rendszer teljesítményét?

Ha már tisztává váltak az egyes mértékegységek jelentései, akkor is bizonytalanok lehetünk benne, hogy milyen rendszerre is van szükségünk, mit érdemes szem előtt tartani.

Ha őszinték akarunk lenni, ki kell mondanunk, hogy a napelem rendszerek esetén nem mindig a számok a mérvadóak, hiszen számos tényező van, mely befolyásolhatja a napelem rendszer teljesítményét.

Ilyen tényező például a panelek minősége: hiába kapunk papíron magas névleges teljesítményt, ha a panel nem megfelelő minőségben készült, akkor a wattok csak szépen hangzó ígéretek lesznek ez esetben.

A teljesítményt a rengeteg időjárási tényező is befolyásolhatja, hiszen párás, ködös, vagy esetleg felhős idő gátolhatja a napsugarak panelekhez történő eljutását.

Emellett a panelek felszerelése sem mindegy, hiszen a dőlésszög, tájolás szintén kritikus pont lehet.

Napelem rendszerek Önnek is

Semmi gond, ha úgy érzi, kérdései vannak a napelem rendszereket illetően.

Legyen szó akár a napelem rendszerekkel kapcsolatos kilowattokról vagy egyéb kérdésekről, partnereink szakértői készségesen állnak rendelkezésére.

Önnek nincs más dolga, mint a lenti űrlapon felvenni velünk a kapcsolatot.

Elérhetőségét továbbítjuk a megyéjéhez tartozó partnerünknek, aki rövidesen kapcsolatba lép Önnel, hogy megbeszélhessék a napelemekkel kapcsolatos kérdéseit, továbbá segítenek a telepítés lehetőségeinek tisztázásában is.

Ajánlatkérő űrlap

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.
Szeretne
visszahívást?
Az adatvedelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.