Az oldalunkon leírtak a 2022. október 31. előtti állapotra vonatkoznak, így előfordulhat, hogy bizonyos információk már nem aktuálisak. Oldalunk frissítése folyamatban van.

Prémium napelemek a tengerentúlról – a Canadian Solar termékei

Prémium napelemek a tengerentúlról – a Canadian Solar termékei

A folyamatos innovációra és fejlődésre igény van a napelem piacon, és a gyártók igyekeznek is ehhez tartani magukat.

Évről évre új modellek és cégek jelennek meg a színen, a napelemek iránt érdeklődő vásárló pedig sokszor már azt sem tudja, hova kapja a fejét, és melyik gyártó termékeiben bízhat meg.

Pedig ahhoz, hogy a leendő napelem tulajdonos a számára legideálisabb készülékeket találhassa meg, jól kell ismernie a kínálatot.

Mi éppen azért igyekszünk bemutatni az olvasóink számára a legnagyobb fotovoltaikus modulokat gyártó cégeket, hogy könnyebben eligazodjanak ebben a szerteágazó, folyamatosan változó világban.

Már több alkalommal is számot adtunk különböző kiváló napelem gyártók történetéről, leginkább az ázsiai kontinensről – Kínából, Dél-Koreából, illetve Japánból.

Viszont most látogassunk el a világ túlsó felére is, még pedig Észak-Amerikába, és ismerkedjünk meg a Canadian Solar, azaz Kanada legnagyobb napelemgyártó vállalatának a munkásságával! 

Canadian Solar – a kezdetektől fogva kimagasló eredmények

Canadian Solar – a kezdetektől fogva kimagasló eredményekA 20 éves múltra visszatekintő Canadian Solart 2001-ben alapította Dr. Shawn Qu, Guelph városában, mely Kanada Ontario tartományában található.

Dr. Qu szülei mindketten matematika professzorok voltak, akiknek sikerült a tudás iránti vágyat fiukban is kialakítani.

A kínai százmarású Dr. Qu 1987-ben érkezett Kanadába, ahol a Torontói Egyetemen végezte doktori tanulmányait.

Amikor Qu a saját félretett pénzéből megalapította a Canadian Solart 2001-ben, még maga sem gondolta, hogy nem is sokkal később már egy több milliárd dollárt érő, több ezer főt alkalmazó, több kontinensre is kiterjedő multinacionális céggé válik majd.

2002-től kezdve a Canadian Solar elkezdte a napelemek gyártását kínai gyártóközpontjukban.

A Canadian Solar részvényeit végül 2006-ban jegyezték be a NASDAQ tőzsdén, és innentől kezdve nem volt megállás.

Bár az alapító kínai és vállalat a legnagyobb gyártóközpontja is Kínában található, Sanghaj közelében, Dr. Qu kitart amellett, hogy a Canadian Solar teljes mértékben kanadai cég, hiszen Kanadában van bejegyezve, Kanadában fizetnek adót, a piacuk legnagyobb részét is a kanadai vásárlók adják, és tevékenységük jelentős százalékát Kanadában végzik.

Kiterjedt hálózattal rendelkeznek világszerte

Kiterjedt hálózattal rendelkeznek világszerte

Azt már bemutattuk, hogy a kanadai cég szorosan kötődik Kínához is, de a világ számos más pontján is megtalálható gyártóközpontjuk, kirendeltségük vagy projektjük.

Egészen pontosan 6 kontinens 23 országában lehet találkozni a Canadian Solar leányvállalataival, de legalább 150 országban vannak aktív vásárlóik.

20 gyártóközponttal rendelkeznek világszerte, leginkább Ázsiában és Amerikában, és mára már több mint 14.000 alkalmazottat foglalkoztatnak.

A Canadian Solar összesen már 55 GW-nyi napelem panelt szállított ki gyáraiból a szerencsés új tulajdonosoknak, és már rengeteg sikeres ipari és háztartási méretű projektet tudhat maga mögött Ausztráliában, Kínában, az USA-ban, Spanyolországban, Németországban, Nigériában, Chilében, Brazíliában és még sok más országban.

Napelemek, amelyekben megbízhatunk

Napelemek, amelyekben megbízhatunk

Most, hogy bemutattuk a Canadian Solar eddigi munkásságát, ismerkedjünk meg a történet legfontosabb szereplőivel – a napelemekkel!

Nézzük néhány Canadoan Solar panel tulajdonságait:

  • KuPower CS3K-305: 120 félcellás polikristályos napelem, súly: 18,5 kg, 305 W-os teljesítmény, 18,36%-os hatékonyság
  • HiKu CS3L 360: 120 félcellás monokristályos napelem, súly: 21,1 kg, 360 W-os teljesítmény, 19,46%-os hatékonyság
  • CSP6X: 60 polikristályos napelem cella, súly: 18 kg, 260 W-os teljesítmény 14,92%-os hatékonyság
  • CS6X-310P: 72 polikristályos napelem cella, súly: 22kg, 310 W-os teljesítmény, 16,16%-os hatékonyság
  • CS6P-260: 60 polikristályos napelem cella, súly: 18 kg, 260 W-os teljesítmény, 16,16%-os hatékonyság

A vállalat egyébként a napelemek mellett még invertereket, energiatárolókat is gyárt ahhoz, hogy vásárlóiknak komplett, kulcsrakész napelem rendszereket adhassanak át.

Mostanában ráadásul egyre több gyártó kezdett el teljesen fekete, letisztult napelem panelek gyártásába, hogy kedvezzenek azoknak a vásárlóknak, akiknek nem csak a napelemek teljesítménye, hanem megjelenése is kiemelten fontos – nos, a Canadian Solar is ezen gyártók közé tartozik.

Garanciák terén is verhetetlenek

Napelem modulokra általában kétféle garancia érvényesíthető, amelyeknek érvényességi idejét a gyártó határozza meg.

Ez a termékgarancia és a lineáris teljesítménygarancia.

A Canadian Solar egészen elképesztő 25 éves termékgaranciát kínál a moduljaira, a megszokott 10-15 év helyett!

Emellett pedig szintén 25 éves teljesítménygarancia is elérhető náluk, ami azt jelenti, hogy ez alatt az időszak alatt a panelek teljesítménye nem csökkenhet egy megadott szint alá.

Ez az érték a Canadian Solar esetében a 25. év végén 84,8%.

A szerelést és telepítést csakis a legjobbakra bízza!

A szerelést és telepítést csakis a legjobbakra bízza!

Az csak természetes, hogy vállalkozása számára a legjobb minőségű napelemeket szeretné telepíttetni, hiszen a megtérülés szempontjából kedvezőbbek a magas teljesítményű, hosszú élettartamú panelek.

Viszont ahhoz, hogy a maximumot tudják nyújtani, a profi, hozzáértő szerelés elengedhetetlen!

Canadian Solar márkájú napelemei telepítésében napelem kivitelező partnereink tudnak a segítségükre lenni.

Töltse ki most árajánlatkérő űrlapunkat, és az Ön megyéjében illetékes kivitelező hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot további egyeztetés céljából!

És hogy mire is számíthat az első telefonhívás alkalmával?

Először is röviden megbeszélnék a legfontosabb adatokat, majd időpontot egyeztethet partnerünkkel a helyszíni felmérés elvégzésére.

Erre azért van szükség, hogy a kivitelező felmérhesse, hol lenne a legideálisabb a napelemeket telepíteni, és milyen típusú panelek tehetik Önnek a legjobb szolgálatot.

Természetesen partnereink szerelési garanciát vállalnak a munkájukra, és még az ügyintézésben is a segítségére lesznek, így ne is bízza másra a napelem telepítést!

Ajánlatkérő űrlap

Az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.
Szeretne
visszahívást?
Az adatvedelmi tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.
Érdekelnek AKCIÓK, újdonságok! Kérem, hogy ezekről is értesítsenek hírlevelek formájában.